Január végén az Airmoniq csapatával a düsseldorf-i Boot 2020 hajó-kiállításon vettünk részt. Kiállítóként mentünk, és bemutattuk új innovációinkat a nagyközönségnek. A célunk az volt, hogy leteszteljük az innovációnk piaci fogadtatását, és új ötletekkel gazdagodjunk a beszélgetések során. Jelentjük: bejött.

Elmondhatjuk, hogy megérte. Több száz komoly érdeklődővel, kiváló vitorlázókkal beszélgettünk a rendszerünkről, és inspiráló diskurzusok alakultak ki. Sokat tanultunk amellett, hogy megbizonyosodhattunk róla, hogy a rendszerünk nagyon is felkelti a teljesítményorientált vitorlázók érdeklődését, és hasznos funkciókkal szolgál számukra.

Komoly versenyzők nyilatkoztak elismerően az Airmoniq szolgáltatásairól, és izgatottan várják a nemzetközi megjelenését a terméknek, erre azonban még várniuk kell. Nem szeretnénk elkapkodni a dolgot, mindenképpen szeretnénk az összes egységünket optimalizálni, és stabilizálni, ahogy korábbi bejegyzéseinkben is írtunk ezekről.

Új erőkkel, és lelkesedéssel vágunk neki a 2020-as évnek, és a hamarosan kezdődő magyar: Budapest BoatShow kiállításon is megtaláltok minket standunkkal! Gyertek, és beszélgessünk!